UPDATE: Új információk érkeztek a PC-s Assassin’s Creedről

19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Charles Beauchemin, a Ubisoft technikai vezetője jóvoltából néhány érdekes új információval lehetünk gazdagabbak a játékkal kapcsolatban.

Arról már korrábban hallhattunk, hogy a 360-as verzióhoz képest találkozhatunk majd egy-két újdonsággal, például 4 új küldetéssel gazdagodik majd a PC-s verzió. Ezekről tudhatunk meg most néhány konkrétumot.

Az úgynevezett archer assassination módban egy megadott zónában kell likvidálnunk az íjjászokat anélkül, hogy észrevennének, a rooftop race challenge esetében pedig találkozunk egy informátorral, akitől meghatározott időn belül el kell jutnunk egy másikhoz. A merchant stand destruction challengenek nevezett feladat során pedig azoknak a ténykedéseit kell magakadályoznunk, akik kapcsolatban állnak a célpontunkkal. Végül pedig az escort challenge-ben egy szövetséges orvgyilkost fedezve kell biztosítani, hogy eljusson A pontból B-be.

Arról is ejtett néhány szót Charles Beauchemin, hogy fejlsztették a mesterséges intelligenciát is, így a tömegben nem lehet olyan könnyen elkeverednünk ha a meggyilkolt delikvens közelében vagyunk, mert azonnal kiszúrnak minket. Az őrök reakcióját is sokkal realisztikusabbá tették, hiszen az, hogy észrevesznek-e minket sokkal jobban fog függeni attól, hogy mennyien vannak körülöttünk.

Az irányítás a játékosok kívánalmainak megfelelően konfigurálható lesz, a gépigény tekintetében pedig ugyanazt az információt kaptuk, ami eddig is közzé volt téve.

UPDATE: Az egyik internetes magazin állítása szerint a márciusi megjelenés sajnos áprilisba csúszott át, így egy hónappal később kaphatjuk meg Altair kalandját.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28