Fallout 3 – 200 lehetséges befejezés és 100 óra játékidő?

19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Todd Howard, a Bethesda embere mesélt a Fallout 3-ról az OXM legutóbbi podcastjában és az úriember lerántotta a leplet egy-két eddig nem ismert újdonságról.

A Bethesda szóvívője, Todd Howard az Official Xbox Magazin podcastjában nyilatkozott az újság szerkesztőinek. Az úriembert főképp a Fallout 3-ról faggatták és Howard szerencsére nem volt rest elárulni ezt-azt az ősszel érkező játékról.

A beszélgetésből kiderült, hogy a játék fejlesztése során annyi új ötlet merült fel, hogy a korábbi tervekhez képest kétszeresére duzzadt a stuff. Az eredetileg 20-40 órára tervezett játékidőt sikerült kitolni közel 100 tiszta órára, ezen kívül a fő vezérszálak megtartása mellett sikerült elérniük a Bethesda munkatársainak, hogy közel 200 alternatív befejezése lehet a Fallout 3-nak. Ezt úgy érték el a fejlesztők, hogy minden egyes tettünk kihatással lesz sorsunk későbbi kimenetelére, így a játék lezártakor arcunkba kapott átvezető film is aszerint fog megjelenni, ahogy a poszt-apokaliptikus világban cselekedtünk. A Fable 2 után ebben a csodában is hűséges társra lelhetünk Dogmeatben, a kutyusban, akinek különböző feladatokat adhatunk majd ki. Ha kell élelmet kerestethetünk vele, de elzavarhatjuk lőszert is kiszimatolni. Howard állítása szerint szívós lesz a blöki, így nehéz dolga lesz az ellenek, ha szembe kerülnek vele, de természetesen a kutya élete is véges, így óvatosan kell döntéseinket meghozni.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28