Incredible Hulk Game – Friss információk érkeztek

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Nyáron kerül mozikba a második Hulk mozi, melyben a robosztus zöld izomkolosszust Edward Norton formálja majd meg. A filmadaptációval egy időben érkezik a SEGA jóvoltából a játékadaptáció is.

A nyári moziszezon kellős közepén érkezik a korábban már Eric Banával feldolgozott és förtelmesre sikerült Marvel képregényhős, azaz Hulk legújabb filmadaptációja, melyet természetesen egy játékátirat is követ, mely szintén júniusban debütál. Az Incredible Hulk Game a SEGA égisze alatt kerül majd piacra PC-re, Xbox 360-ra, PS3-ra, Wii-re, PS2-re és DS-re, a fejlesztésért pedig az Edge of Reality csapata felel majd.

A friss információk a következők:

  • Korlátlan pusztítás:Hősünk gyakorlatilag minden útjába kerülő tárgyat, járművet, épületet képes lesz lerombolni. Ha kell akkor villanyoszlopokat téphetünk ki a földből vagy az utcán álló autókat hajigálhatjuk.
  • Hatalmas düh:Hulk haragja folyamatosan nő és nő, mellyel egyenesen arányosan ereje is. Meg kell tanulnunk kontrollálni ezt a mértéktelen dühöt, különben komoly gondot adódhatnak, ugyanis nem csak erőnk növekszik, hanem képességeink is így lesznek fejleszthetők.
  • Hihetetlen méretek: New York városának hatalmas felhőkarcolói között különböző erejű és méretű lények csapnak majd össze. A város alapterülete hihetetlen méreteket ölt, aho grandizóus csatákat kell majd megvívnunk többek között Bi-Beasttel és Abominationnel.
  • Dinamikus nyílt világ: A next-gen korszak hajnalán már alapelvárás, hogy gyönyörű, szemet kápráztató helyszínek és megvalósítások várják a játékosokat. A Hulkban Manhatten hatalmas játszóteret kínál, ahol a fő küldetések mellett mini játékok is helyet kapnak majd, ráadásul a történet rengeteg merít a klasszikus Marvel képregényekből.

Legfrissebb bejegyzések

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23

Atomic Heart – DLC#4 Teaser Trailer

Az Atomic Heart történetét lezáró, negyedik DLC idén tavasszal érkezik, a fejlesztők pedig egy apró…

2026-01-22