Kategóriák: Hírek

Érkezik a Windows Vista SP1

19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Úgy tűnik, március közepén már megérkezik a monstre operációs rendszer első javítócsomagja.A javítócsomag egy rakás foltozást tartalmaz, melyek legtöbbjét a felhasználók visszajelzései, hibajelentései alapján pakolták a csomagba, de természetesen más, kisebb, kevésbé látványos módosításokat is végrehajtottak, amik elméletileg mind azt eredményezik majd, hogy az operációs rendszer zökkenőmentesebb működést eredményezzen.

Mivel a Vista óriásira nőtt, a napokban hírt adtunk arról a lehetőségről is, hogy a vLite segítségével le lehet csupaszítani azt, ezzel kigyomlálva a monstre rendszerből a számunkra fölösleges komponenseket. Ezzel a lehetőséggel kapcsolatban azonban a Microsoft felhívta a felhasználók figyelmét arra, hogy előfordulhat, hogy a kigyomlált részek miatt egyes szoftverfrissítések nem fognak működni, ugyanis azok azt feltételezik, hogy a rendszer egységét nem bontották meg. Más szempontból viszont ugyanebben a hírben leírtuk azt is, hogy maga a Microsoft jelentette be, a következő Windows-verzió egy teljesen lecsupaszított rendszermag köré fog épülni.

Az SP1-ben található újítások teljes listáját megtalálhatjátok a Microsoft TechNet oldalán.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28