Kategóriák: Xbox 360 hírek

GDC 2008 – Bejelentették a Gears of War 2-öt

19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Jó ideje pletykálnak már a GoW 2 készültéről és a Microsoft ma végre hivatalosan is megerősítette, hogy érkezik a Gears of War folytatása.

A Microsoft ma tartott konferenciáján végre leleplezte a Gears of War folytatását, így a korábbi pletykák valóban igaznak bizonyultak. A várva várt bejelentésre a konferencia végén került sor, amikor Cliff Bleszinski is a színpadra lépett és levetítették Marcus kalandjának második felvonásából készült tízer videót. Miután a fények újra felvillantak Cliff úgy nyilatkozott a GoW 2-ről, hogy az Unreal Engine 3 egy felpumpolt verziója döcög majd alatta, ami látványosabb fény-árnyék effekteket, realisztikusabb megvalósítást és komplexebb fizikát ígér. Az előzetes beszámolók szerint a mostani engine sokkal több ellenfelet lesz képes egyszerre megjeleníteni. Az egyik techdemóban állítólag egyszerre 100 Sáska ellen ment a harc. A második rész természetesen X360 exkluzív lesz és valamikor novemberben érkezik.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28