A legfrissebb Official PlayStation Magazine-ból ollóztuk össze az érdekesebb információkat.
Ted Price, az
Insomniac Games elnöke úgy nyilatkozott, hogy komoly grafikai ráncfelvarráson esik át a stuff, így a Resistance 2-ben megmaradnak majd a sárban a lábnyomaink, így nyomott hagyhatunk magunk mögött, az esőpocsolyákban életűhen tükröződik majd a felület, a füst és az eső pedig realiszikusan töri majd meg a különböző fényeffektusokat. Impresszívnek hangzik!
A főgonoszok továbbra is megmaradnak hatalmasnak. Szeretnék a Ratchet and Clank: Tools of Destructionban jól bevált módszert alkalmazni a boss-ok ellen, így a Resistance folytatásában is a több száz láb magas lényekkel kell majd megküzdenünk.
A kooperatív mód során akár nyolc játékos is tolhatja majd egyszerre, ráadásul az egyjátékos kampány során is teljes támogatottságot élvezünk, így nem lesz egyetlen olyan küldetés sem, amit egymagunk kell elvégeznünk.
Egy új fegyver, a Splitter is bemutatkozik, mely nagy tűzerővel bír és hatalmas szórása lesz. Egy speciális funkciójának köszönhetően az idegenek megölése után gyógyítani is képesek leszünk vele, úgy hogy mindenképpen érdemes lesz osztani az ólmot, ha szeretnénk életerőnket mindig maximális szinten tudni.
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…