19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A tavalyi GDC-n leplezte le a Steel Monkey a GTA-ra hajazó 2 Days 2 Vegas című akciójátékát, mely idáig PS3 exkluzív stuffnak számított, azonban a srácok hivatalosan is bejelentették, hogy X360-ra és PC-re is portolják a játékot.

A 2 Days 2 Vegas főhőse egy kisstílű bűnöző,, Vinny,  épp a történetbe való bekapcsolódáskor szabadul a Rikers fegyházból. Szabadulása után  tudomást szerez testvére kétes ügyeiről és megtudja, hogy  az öccse komoly bajban van Las Vegas-ban,  és két napja van helyrehozni a problémát. Vinny azonnal autóba pattan, hogy a bűn városában felkutassa és megmentse testvérét, Tonyt. Útja során olyan nagy városokban kerül majd galibába, mint New York vagy a már említett  Las Vegas.




A játék producere,  Edwin Loo egy interjúban elárulta, hogy a  2 Days  2 Vegas  összes helyszínét a legutolsó részletig lemodellezték. Például többször járt Vegas-ban, hogy minél hitelesebb képet fethessenek majd  a játékban a "kaszinók városáról". Ígérete szerint az összes metropoliszt  élettel töltik majd fel – hasonlóan a GTA IV-hez – számtalan autósüldözésben és  bandák elleni leszámolásokban lesz részünk. Változatos, érdekes feladatokat és egy masszív történetmesélést ígér a producer. Ha minden igaz , akkor a Steel Monkey idén karácsonyra készül el a gammával, mely az elvesztette eddigi PS3 exkluzívitását és mostantól X360-ra és PC-re is várhatjuk majd Vinny történetét.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28