Kategóriák: PC hírek

10 millió előfizetője van a WoW-nak

19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Blizzard bejelentette, hogy folyamatosan bővül a World of Warcraft játékosainak száma.Bár a WoW több szempontból sem szimpatikus sok európai felhasználónak, Észak-Amerikában és Ázsiában rajonganak érte. Utóbbiban 5,5 milliónyian, az amcsiknál 2,5 milliónyian, míg az öreg kontinensen 2 milliónyian fizettek elő a játékra, ezzel pedig a Blizzard elkönyvelhette, hogy 10 milliós játékostáborral rendelkezik. A 2004-ben megjelent MMO igazi áttörő sikernek számít és felborította az MMO-k addig kicsit nyugisabb világát, óriási tömegek számára megnyitva a kaput Azeroth világába.

Bár talán Európában kevésbé figyelnek oda a játékosokra és a játékmodell sem az itteni felhasználóknak kedvez, a népszerűsége továbbra is töretlen. Addig pedig, amíg ekkora súllyal szerepel az ázsiai tábor, valószínűleg nem fognak ezen a problémán nagyon elgondolkozni a Blizzardnál. A háttérben pedig készül az újabb kiegészítő, amely lehet, még több játékost hoz majd a cégnek, legalábbis ha sikerül a Wrath of the Lich Kinget jól elkészíteni és elnyeri a játékosok tetszését az új tartalom.

Legfrissebb bejegyzések

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28