16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Pár nappal ezelőtt jelezte a Codemasters, hogy a 2008-ban érkező Race Driver One a továbbiakban Race Driver GRID néven keresendő.

Még valamikor a nyár végén jelentette a Codemasters, hogy a Colin McRae DIRT után egy újabb autós játé fejlesztését kezdték el, amely teljesen next-gen lesz és valamikor 2008-ban debütál. Az akkor még Race Driver One néven futó stuff múlt héten névváltozáson esett át, ráadásul újabb információkat is kiszivárogtatott a Codemasters.

A jövőre begördülő játékot ezentúl Race Driver GRID néven tessék majd keresni. A tengerentúlon simán csak GRID néven futó arcade gamma a hagyományokkal szakítva főleg utcai pályákra koncentrál – Washington D.C., Detroit, vagy San Francisco -, köztük jópár Japán asztfaltcsík is helyet kap. A kis sziget pályáin, ahogy a játék címe is mutatja, többnyire drift versenyeken vehetünk részt. A DIRT-ben már jól megismert Neon grafikus motor felpiszkált verziója dübörög majd a motorháztetők alatt. Valamikor 2008. közepén érkezik a gamma PC-re, PS3-ra és X360-ra.

Legfrissebb bejegyzések

Sker Ritual játékteszt

Túlélő lövölde, mely a Call of Duty zombis módjából és a Killing Floor játékokból merít…

2024-05-06

Bellwright Korai Hozzáférés betekintő

Mosd tisztára a neved a Bellwright túlélő kalandjátékban!

2024-05-05

Befutott a Transformers Egy animációs film magyar nyelvű előzetese

Érdekes produkciónak érkezik ez a Transformers Egy, amely október 10-től lesz látható itthon. Az animációs…

2024-05-04

Tini Nindzsa Teknőcök a World of Tanks Blitzben

A harckocsizók összefoghatnak a mókamester hősökkel, hogy miután megettek egy finom pizzát, összecsapjanak a gonosz…

2024-05-03

HBO MAX – 2024. májusi ajánló

Az utolsó HBO MAX havi ajánlóba ezúttal a május 1–20. között megjelenő filmeket és sorozatokat…

2024-05-03