19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az Eidos ma bejelentette, hogy minden idők egyik legkiválóbb alkotása, a Deus Ex végre újabb taggal bővül.

Az első rész 2000-ben látott napvilágot és sorra söpörte be az elismeréseket. Az azt követő folytatás más kevésbé tetszett a népnek, de azért a név elvitte a hátán a produktumot, azonban azóta síri csend vette körül az Ion Storm Austin és Warren Spector gyermekét.

Nos, a csend végre megtört, ugyanis az EIDOS ma bejelentette, hogy elkezdték a harmadik rész kotyvasztását. Egyelőre nem tudtak konkrétumokkal szolgálni, ugyanis nagyon kezdeti stádiumban van a Deus Ex 3, így az sem derült ki, hogy milyen platformokra érkezik a stuff. Egyelőre annyit tudni, hogy Spector korábbi zsenialitását jelenleg 100 ember próbálja előkotorni a mélyből, de az EIDOS reményei szerint év végére a projekten dolgozó emberek száma meg háromszorozódik, így közel 350 ember ügyködik majd. Megjelenés 2009-ben várható. A konkrét hírmorzsák hiányát egy fincsi teaser tréler enyhíti. Csekk!

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28