Kategóriák: Hírek

Rövid PS3 hírek

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A PSM3 – PlayStation 3 Magazin – decemberi különkiadásának jóvoltából jó pár belsős információt sikerült megtudnunk. Úgy fest a Sony kicsit belehúz, ugyanis elég komoly nevek hegesztenek a konzolra, elég komoly anyagokat.

Az első említésre méltó produktum, ami egyelőre név nélküli az a EA egy új snowboardos, kissé SSX-re hajazó alkotása lesz. Az újság konkrétumokkal nem szolgált, de az biztos, hogy a stuff PS3-ra is érkezik. A másik, szintén eddig be nem jelentett játék az Infinity Ward égisze alatt kalapácsolódik. A srácok a CoD 4 hihetetlen sikere után sem álltak meg és 2009-re ígérik új gammájukat. A mozikba is bevánszorgó 47-es ügynök, azaz Hitman is tiszteletét teszi PS3-on. Sajnos az nem derül ki, hogy a Sony konnzoljára egy teljesen friss Hitman rész vagy egy, a korábbi részek valamelyike kerül majd foralomba. Az viszont biztos, hogy 2008. nyarán debütál a stuff. A Ubisoft sem akar lemaradni,. Ők a Far Cry-t hozzák el nekünk valamikor 200-ban PS3-ra…a Prince of Persia mellett(!).

Az átiratok mellett azért két, masszívan konzolos játékról is szó esett. A PS3 indulásakor debütált Resistance második része az Insmoniac keze közül biztosan érkezik, ráadásul mindezt jövőre ígérik. Ezenkívül az ős PS tulajok is örülhetnek, ugyanis a Splinter Cell-re hasonlító – pedig jóval korábbi játék – Syphon Filter a PSP után végre next-gen konzolra is érkezik. Valamikor 2009-ben.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24