Nagy szavak a Frontrier Developments vezetőjétől

19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A The Outsider nevű akció gamma készítőinek feje igen merész kijelentst tett a minap: „A The Outsider next-gen, a Bioshock és a Halo 3 nem”

Az említett játékban, ami PS3 és Xbox360 platformokra készül, a játékos egy ex-CIA ügynök szerepébe bújhat, akit az elnök meggyilkolására béreltek fel. Eddig ez egész jól hangzik, de mégis mire alapozza David Barben, a Frontier Developments vezére a fenti kijelentését?

"Imádtam az 1930-50-es évek hangulatát a Bioshock-ban, de maga a játékmenet nem volt next-gen…a Halo 3-at is nagyon szórakoztatónak találtam, de ugyanakkor az is egy kicsit kiábrándító. Volt ugyan pár szép grafikai újítás a programban, de a játékmenet terén nem igazán mozdult el a Halo 2 szintjétől…"

Persze a saját játékáról kifejezetten jó véleménnyel van:

"Ha valamiben most megbizonyosodtam, akkor az az, hogy a The Outsider lesz az egyik első igazi next-gen játék."

Barben a játékmeneten belül arra gondolt, ogy pl a Bioshock esetében is a játékos választhatott, hogy jó lesz-e avagy gonosz, de ezen túl semmi mélyebb beleszólást nem kapott a történésekbe. Azok alapján amiket az úriember elmondott, az Outsider nem lesz más, mint egy hatalmas világ, telis-tele lehetőségekkel….Minden esetre így nagyon jól hangzik, de ezek egyelőre csak szavak…

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28