Kategóriák: PlayStation Portable

Csúszik a God of War III

19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Azt a szomorú hírt kaptuk, hogy idén már biztosan nem tölthetjük Karácsony éjjelét ellenfeleink darabolásával.

Az már nem újdonság, hogy Kratos, az emberfeletti spártai, legközelebb PSP-n fog hentelni. Az új epizód azzal indul -amit már az első részben láthattunk-, hogy Kratos kétségbeesésében felajánlja lelkét Árésznek, a hadak istenének, és egészen saját családjának lemészárolásáig kísérhetjük útján kedvenc spártai harcosunkat.

Az eredeti tervekben az szerepelt, hogy 2007 végén debütál a GoW harmadik része. Ennek ellenére a Ready at Dawn csapata nemrégiben bejelentette, hogy szükségük van még egy kis időre, hogy tisztességes munkát adhassanak ki a kezeik közül, így a megjelenést eltolták egészen 2008. március 4-ig. Viszont azzal is tisztában vannak, hogy ez nem is olyan kis idő, főleg nem a rajongóknak Kratos nélkül, ezért szeptemberben egy demó kiadását is tervezik, illetve már fut a játék hivatalos oldala, ahol lehet vadászni minden földi jót.

Megosztás
Közzétette:
Wolf

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28