19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Még meg sem jelent a modern korba átcsapó Call of Duty negyedik része, máris a folytatásról pletykálkodnak…

November elején érkezik az Infinity Ward legújabb Call of Duty része, a Modern Warfare. Az Activison az első rész hatalmas sikere után úgy döntött, hogy évről évre szeretne kiadni egy új részt, azonban a Medal of Honor: Allied Assault fejlesztőiből verbúválódott Infinity nem volt hajlandó rabszolgamunkába állni, így megegyezett a kiadóval, hogy minden páros részt hegesztenek ők, míg a páratlan számú darabokat külsős csapatoknak adják ki. Így kerülhetett a képbe a harmadik rész fejlesztőbrigádja, a Treyarch, akik ugyan nem váltották meg a világot, de kemény iparosmunkával egy egészen emészthető részt dobtak össze.


Az Activison még a negyedik rész piacra dobását se várta meg, azonnal bejelentették, hogy készül a folytatás, ami az ötödik sorszámot viseli, így hosszas találgatások után végre fény derült az igazságra. A következő részt is a Treyarch csapata dobja majd össze. Egyelőre ennél több infót nem közölt egyik fél se.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28