Pár óra, és megnyítja kapuit az idei év BlizzCon rendezvénye, amely két teljes napon át tartja majd lázban a világot.
Akit esetleg nem hoz lázba a WoW, annak sem kell szomorkodnia, hiszen most lesz először kipróbálható a publikum számára a májusban bejelentett StarCraft II, így biztosak lehetünk, hogy számos shaky-cam felvételt kapunk majd a nyakunkba öntve.
Az idei összeröffenés és közös szalonnasütés mégsem a két projekt miatt tűnik egyelőre igazán érdekesnek. A napokban az egyik alkalmazott elkotyogta, hogy a Team 3 50 fős bandája egy vadonatúj játékon dolgozik, azaz a Blizzard hosszú idő után egyszerre három játékon is szorgoskodik. Mivel már folyik egy StarCraft II fejlesztés és egy WoW kiegészítő is folyamatban van, így elég nagy a valószínűsége, hogy egy Diablo franchise-ról rántják majd le a leplet a Blizzard képviselői, azonban nem tudni, hogy egy esetleges Diablo 3-ről vagy talán egy új MMO-ról van-e szó. Hamarosan ez is kiderül…
A negyedik és egyben az utolsó érdekesség pedig a WoW világában játszódó és készülődő egész estés mozi első képkockái lehetnek, ugyanis a kiállításra kilátogatók elsőként leshetik meg az első mozifilmről készült előzetest.
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…