Kategóriák: Hírek

Atari – Mercury szerződés

19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Mercury Games ma bejelentette, hogy a megkötött szerződés értelmében a közeljövőben érkező játékaik nemzetközi terjesztését az Atari intézi.

A Mercury mai sajtóközleményében az áll, hogy megállapodást kötöttek az Atari Egyesült Királyságbeli szekciójával, így következő játékaik angliai, írországi, skadnináviai és dél-afrikai terjesztéséért ők felelnek majd. A következő címekről van szó:

  • Paint by DS – Nintendo DS
  • Warriors of the Lost Empire – Sony PSP
  • Jamster Allstars – PS2/PC

A páros komoly reklámkampányt szeretne összedobni a megjelenések előtt. Az első a sorban a Jamster Allstars lesz hamarosan, még valamikor a harmadik negyedéven belül.

 A Mercury szerint az partnerüknek van a legjobb terjesztő hálózata, így hosszú és eredményes együttműködést remélnek, Atariék pedig vonzónak találják a palettát, így hasonlóan szép reményekkel néznek a jővő elé.

Legfrissebb bejegyzések

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28