Kategóriák: Hírek

GC 2007 – Új RPG-k X360-ra!

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A német illetőségű dtp egy hivatalos sajtólevélben jelezte, hogy a közeli jövőben két külön gárdával, két különböző RPG-t is fejlesztenek a Microsoft konzoljára.

A német dtp ma jelentette be, hogy 2009-re két vadonatúj RPG-vel szeretne kedveskedni az X360-tulajoknak. Konkrétumokat sajnos egyik játékról sem árultak el, így csak pár apróságra derült fény.

A lipcsei Games Conventionön hintették el, hogy az egyik nagy költségvetésű RPG-t a német székhelyű és Frankfurt központú Deck 13 csapata hegeszt majd – az Ő nevükhöz fűződik az Ankh. Ez egy kőkemény akció RPG lesz, ami valamikor 2009-ben készülhet majd el. A második játék szintén komoly pénzforrások előásása árán készül majd el. Ezt az egyik jól ismert belga csapat babusgatja. Mindkét frencsájsz PC-re és X360-ra érkezik, konkrétumok pedig a következő hetekben!

Legfrissebb bejegyzések

Sker Ritual játékteszt

Túlélő lövölde, mely a Call of Duty zombis módjából és a Killing Floor játékokból merít…

2024-05-06

Bellwright Korai Hozzáférés betekintő

Mosd tisztára a neved a Bellwright túlélő kalandjátékban!

2024-05-05

Befutott a Transformers Egy animációs film magyar nyelvű előzetese

Érdekes produkciónak érkezik ez a Transformers Egy, amely október 10-től lesz látható itthon. Az animációs…

2024-05-04

Tini Nindzsa Teknőcök a World of Tanks Blitzben

A harckocsizók összefoghatnak a mókamester hősökkel, hogy miután megettek egy finom pizzát, összecsapjanak a gonosz…

2024-05-03

HBO MAX – 2024. májusi ajánló

Az utolsó HBO MAX havi ajánlóba ezúttal a május 1–20. között megjelenő filmeket és sorozatokat…

2024-05-03