Prototype: A Radical Entertainment új játéka

19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Sierra és a Radical Entertainment pár órája jelentette be, hogy egy új akciójátékon dolgoznak.

Alig pár órája, hogy a Sierra bejelentette, hogy a Radical Entertainmenttel – Hulk és Scarface: The World is Yours – karöltve egy vadonatúj akciójátékon dolgozik. A srácok ízig-vérig next-gen FPS-ben gondolkodnak, így a 2008. nyarára időzített megjelenés PS3-ra, PC-re és X360-ra lett kitűzve.

A Prototype során Alex Mercer bőrébe bújhatunk majd, aki New York utcáin vívja saját kis háborúját. Max Payne-el ellentétben Ő különleges képességeivel próbál rendet tenni. Képességeinek tárháza igen széles, hiszen az alakváltozás mellett ellenfelei tulajdonságait és képességeit is magára tudja majd ölteni. A Radical elnöke, Kelly Zmak elárulta, hogy Protoype képes lesz mindenféle akadályon átmászni, falmászni, sőt, akár 30 emelett magasságba ugrani. Bármi ami az útját állja, azt elpusztítja.

A bejelentéssel egy időben az első felvételek is napvilágot láttak.

Legfrissebb bejegyzések

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19

Star Wrath – Closed Beta betekintő

A Star Wrath egy többjátékos űrbeli extraction játék, amelyben megépítheted a saját hajódat, és intenzív…

2026-03-18

Jön az MVM Budapest Comic Con 2026!

Világsztárok, képregénylegendák és cosplay csodák: visszatér az MVM Budapest Comic Con!

2026-03-17