19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Vadonat új sci-fi akciójátékot jelentett be a TimeGate és a GameCock Media.

Vadonat új sci-fi akciójátékot leplezett le az a TimeGate, akik korábban a F.E.A.R. Extraction pointot is elkövették, tehát a srácok már rendelkeznek a szükséges tapasztalattal, így nem csoda, hogy egy komoly pénzmaggal rendelkező kiadó állt mögéjük. A játékról egyelőre semmi konkrétat nem közölt a csapat, annyi viszont biztos, hogy a jövő héten startoló E3-on mutatják be először a nagy közönség előtt. Az is biztosnak látszik, hogy valamikor 2009-ben kerül a boltok polcaira a Section 8 és előreláthatólag PC-n és next-gen masinákon lesz elérhető.

Szerencsére a csapat nem fukarkodott a képekkel, így ezekeket máris megtekinthetitek galériánkban, míg az első mozgóképet alant csodálhatjátok meg.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28