Kategóriák: Hírek

A Midway és a Nintendo közös utakon

18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Midway a napokban 5 játékot jelentett be, kizárólagosan Nintendo rendszerekre.

A Midway Games Inc. (A New York-i Értéktőzsdén: MWY), az egyik vezető interaktív szórakoztatóipari kiadó és fejlesztő, a napokban jelentette be, hogy öt új játékot fejlesztenek kizárólag a Nintendo rendszereire. Csak Wii-n lehetünk tanúi az akcióközpontú autóverseny, a Cruis’n újjászületésének, illetve készül egy gyűjtemény is klasszikus ügyességi játékokból Game Party címen. Az Ultimate Mortal Kombatot, a The Bee Gameet és egy harmadik címet, ami a Cartoon Network egyik legnézettebb rajzfilmsorozatán, a Foster’s Home for Imaginary Friends –en (nálunk ez Álmok háza címen fut) alapul, kizárólag Nintendo DS-re fejlesztik. Mind az öt címet külön úgy tervezték, hogy maximálisan kihasználja a Wii és a DS egyedi irányítását és kezelőfelületét és a tervek szerint 2007-ben lesznek elérhetőek. Továbbá a frissen bejelentett termékek mellett a Midway nemrégiben adta ki a Mortal Kombat: Armageddont Wii-re, illetve a Touchmaster -t Nintendo DS-re.

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30