19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Hatalmas bakit követett a Microsoft és a UbiSoft a Rainbow Six: Vegas ingyenes tartalmának fellövésekor.

A UbiSoft szeretett volna kedveskedni azon rajongóknak, akik voltak olyan hűségesek és megvásárolták a Rainbow Six: Vegas X360-as verzióját. A franciák egy ingyenes, öt pályából álló extra tartalmat tettek elérhetővé az Xbox Live szerverein, azonban a Black Pack névre keresztelt csomag csak 800 Microsoft pont leperkálása után volt elérhető. A hibát észlelve a Microsoft azonnal intézkedett, ma délután már ingyenesen volt szipkázható a tartalom illetve azok, akik 800 pontért cserébe szedték le a pályákat, azoknak már vissza is utalták az összeget.

Remélhetőleg újabb homok nem kerül a gépezetbe, ugyanis július 3-án érkezik a következő pályacsomag, ami a Red Pack nevet kapta.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28