A Hard to Be a God-nak már a címe is beszédes, és az is ígéretes, amit eddig lehet tudni róla…
A főhősünk egy középkori varázslóiskola végzőse, aki azt a feladatot kapja, hogy derítse ki és jelentse, hogy mi a konkrét helyzet Arcanar királyságában, ahol éppen tombol az anarchia. A karakter egyébként igazi profi, aki a legjobb kiképzést kapta az iskolában, erős, ravasz és alapjában véve hatalmasab, mint egész Arcanar, de az iskola nem képes megtanítani mindent, amire az életben szüksége lehet az embernek. Ez fokozottan igaz a varázslókra, így bőven lesz még meglepetés hősünk számára is.
A csúcstechnológiával rendelkező úgynevezett ‘Earth race’ igyekszik kezelni a váratlan eseményeket, így kapcsolatba lépnek az arcanari ügynökkel is, aki általuk elképesztően fejlett fegyverarzenállal indul neki a küldetésének és ezzel a felszereléssel ebben a primitív világban istenként tekintenek rá….
Ezen a linken pedig belekukkanthattok a stuff képi világába.
Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.
Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.
Új videosorozattal jelentkezik a World of Tanks: HEAT.
Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…