A Tököli repülőtéren rendezik meg a 2007-es Európa Bajnoki Drift Futamot (King of Europe), melynek keretén belül Te is kipróbálhatod magad a Need for Speed Carbonban, és magad is részese lehetsz a valódi száguldásnak.
A szabad fordításban csúsztatást, sodródást jelentő drift nem más, mint az autó tökéletes uralásának és irányításának látványos demonstrálása oly módon, hogy az autó lehetőleg egy centimétert se haladjon a szokásos módon, azaz egyenesen.
A drift-őrület Japánból származik, ahol az 1960-as években rendezték meg a futamok elődjeként számon tartott, első illegális hegyi versenyeket. Itt a versenyzők egyetlen célja az volt, hogy minél rövidebb idő alatt teljesítsék a hegyi út két kijelölt pontja közötti távot. Néhányan közülük a jobb idő kedvéért a rallye-ból ellesett kanyarvételi technikákat alkalmazták, ebből nőtte ki magát később a drift.
A sportágban a stílus és a kanyartechnika számít, nem az idő. A drift lényege, hogy az autó hátulját a túlkormányozottságból fakadó kitörésekor a kanyarban csúszásban kell tartani anélkül, hogy az autó kereke megtapadna az úton. A drift a hátsó kerékmeghajtású autók és azok pilótáinak művészete.
2007. őszén fog megjelenni a Need for Speed™ProStreet, melyben a legjobb utcai autóversenyzőkkel kell majd megvívnunk a legkülönbözőbb erőpróbák során.
A rendezvényről további info a www.drifter.hu weboldalon érhető el.
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…