Kategóriák: PC hírek

Half-Life 2: ET megjelenési dátum

20 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Valve bejelentette, hogy szeptemberben érkezik a második kiegészítő.Doug Lombardi, a Valve Software egyik atyja végre konkrétumokkal tudott szolgálni a Half-Life 2 újabb epizódjának, az Episode Two megjelenésével kapcsolatban. Ahogyan arról értesülhettetek pár hónappal ezelőtt, el lett tolva a megjelenés nyárról valamikorra az év végére.

Úgy tűnik azonban, hogy a srácokat gatyába rázták, ugyanis Doug Lombardi igen magabiztosan nyilatkozott, hogy szeptemberre elkészülnek az újabb résszel. A történetről annyit tudni, hogy nem City 17-ben barangolhatunk majd, hanem be leszünk csalogatva az erdőbe. Hegyes-völgyes terepen kell majd helytállnunk. Az is kiszivárgott, hogy az egyik főszereplő elhalálozik majd mellőlünk, de hogy ki, arról csak találgatni lehet. A grafikai motort is átdolgozták a fejlesztők, sokkal részletesebben rombolhatjuk majd a terepet.

Még olyan információk is napvilágot látottak, hogy nem sokkal ezen kiegészítő után várható a Portal és a Team Fortress 2 megjelenése is. Öröm a köbön!

Legfrissebb bejegyzések

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28