Kategóriák: Xbox 360 hírek

GDC 2007 – Fable 2-ről mesél Molyneux

20 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Peter Molyneux, a Lionhead pápája ma egy rövid bemutatót tartott a sajtó képviselőinek a GDC-n. Lássuk, miről is mesélt a Molyneux.

Tegnap már szót ejtettünk a játékban megjelenő kutyusról, akit majd egészen kölyökkorától nevelhetünk és csak a gazditól függ, hogy játékos, barátságos és kedves lesz-e vagy pedig erős és agresszív kis vakarcs válik belőle. Bodri kutyusnak parancsokat is osztogathatunk majd, ami egészen új játékélményt nyújt majd, Molyneux szerint ez teljesen új megvilágításba helyez az RPG-ket.

A Fable második részében lehetőségünk lesz szeretkezni is. A fejlesztők természetesen nem akadályoznak minket meg abban, hogy bárkivel megtehessük ezt a fantasztikus, örömökkel teli tevékenységet, így mondhatni, hatalmas szabadságot kapunk ebből a szempontból, sőt, eldönthetjük, hogy kívánunk-e védekezni vagy nem -ehh, gumiautomata is lesz?:D – Ahogy tegnap is említettük, akár férfi vagy női karakterrel is tolhatjuk majd a játékot és gyereket is szülhetünk.

Molyneux sajnálatát fejezte ki, hogy a játék idén már biztosan nem jelenik meg, így leghamarabb 2008-ban láthat napvilágot.

Megjegyzés: A képekért hatalmas köszönet a Xbox 360 Only csapatának, ahol további képeket sasolhattok meg a sajtótájékoztatóról.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28