A THQ csapata tegnap egy sajtólevélben számolt be a harmadik negyedévben elért eredményeiről. Az adatokból egyértelműen kiderül, hogy sikeres negyedévet tudhat maga mögött a kiadó. A THQ csapata tegnap egy sajtólevélben számolt be a harmadik negyedévben elért eredményeiről. Az adatokból egyértelműen kiderül, hogy sikeres negyedévet tudhat maga mögött a kiadó, ugyanis a tavalyi eredményekhez képest ebben az évben 33 százalékkal erősebb lett az alakulat mutatója, amely közel 476 millió dolláros összbevételt jelent. Ezt leginkább a Disney/Pixar, WWE és Nickelodeon licensszel rendelkező alkotásoknak köszönheti a csapat, de a Company of Heroes vagy a Saints Row is kitűnő választásnak bizonyult. A THQ ennek a növekedésnek köszönhetően amerikai játékpiac 7.6 százalékát tudhatja magáénak.
Bele se merünk gondolni, hogy az oly régóta várt STALKER megjelenését követően mekkora ugrásnak leszünk majd szemtanúi.
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…