És Bill Gates szólá vala, itten vala a Windows Vista, vegyétek-vigyétek vala!A CES-látogatók (Consumer Electronics Show) 15 Games for Windows-logóval ellátott játékot próbálhatnak ki, amelyek között olyanok is vannak, amelyek a DirectX 10-et is támogatják már, aminek révén még szebb játékokat lehet majd alkotni.
Bill Gates és Robbie Bach pedig bemutatták, milyen egyszerú összekötni az X360 konzolt egy Windows Vistát futtató PC-vel, és így játszani mindkét gépen. A trükk természetesen az Xbox Live szolgáltatásba rejlik, amely a Vista-felhasználók számára is elérhető lesz mostantól. AZ első játékok, amelyek támogatják a szolgáltatást, a Microsoft-féle Shadowrun, a Mattel UNO-ja, valamint a Halo 2 lesz.
Egyben kiadtak egy listát azon, már kész és még készülő, játékokról, amelyeken ott figyel a Games for Windows matrica:
DirectX 10
A DirectX 10 API lehetővé teszi, hogy még szebb grafikai élményben lehessen részük a játékosoknak, és ezt a kiállításon egy NVIDIA GeForce 8800-as kártyával ellátott PC-n be is mutatják. Ez az a kártya, ami elsőként jelent meg a piacon úgy, hogy támogatta az új technológiát. Olyan demók futnak a gépen, mint a Crysis, vagy az Age of Conan: Hyborian Adventures.
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…