20 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Megérkezett a hivatalos bejelentés is.Készülj fel az utak feletti teljes uralomra! Az Electronic Arts a bejelentette, hogy már folyik a Burnout Dominator fejlesztése, kizárólag PlayStation2 számítógépes szórakoztató rendszerekre és PSP konzolokra.

A Burnout Dominator a legendás, számos díjat elnyert Burnout sorozat vadonatúj tagja, izgalmas versenyekkel és szemkápráztató világbajnoksági futamokkal jelentkezik. A Burnout Dominator játékosainak az agresszív vezetési technikákat és az ügyességet maximálisan próbára tevő feladatokban kell kiállniuk a forrófejű versenytársakkal szemben. A Burnout Dominator pattanásig feszíti az idegeket: miközben a jármű professzionális irányítását követeli meg, a vezetőt bünteti a legkisebb hibáért, de jutalmazza az elképesztő vakmerőségért is.

„A Burnout sorozat legelső tagja is PlayStation 2 konzolon született meg, legújabb verziója, a Burnout Dominator pedig fejlesztéseink csúcsát jelenti és elődeinek hagyományait viszi tovább” – mondta Nick Channon, a Burnout Dominator vezető producere. „A Burnout Dominator ugyanarra a veszélynek fittyet hányó, ügyességre építő vezetési stílust követeli, mint a sorozat legelső játékai.”

A Burnout Dominator 2007-ben jelenik meg az EA márkanév alatt.

Megosztás
Közzétette:
Chilly

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28