Tegnap tartotta sajtótájékoztatóját a Microsoft, ahol Vityi Péter, a rendmondi cég magyarországi leányvállalatának vezetője és Arend Hendriks, az MSN MEA regionális menedzsere közreműködésével megismerkedhettünk a Live egyes szolgáltatásaival.
A magyarországi Live szolgáltatás egyelőre csak szegényes kínálattal indul hódítjó útjára, ugyanis indulásképpen csak a Live.hu címen elérhető keresőt, a hozzá tartozó, személyre szabható híroldalt, a beépített vírusirtót, valamint a sokatok által is használt Windows Live Messengert kapjuk kézbe. Ennek legfőbb okai, hogy kishazánk elég kis piacnak számít, leginkább az USA-t és a nagyobb európai országokat szeretné meghódítani a Microsoft, továbbá az eddig begyűjtött adatok alapján is ez tűnt ésszerű döntésnek, ugyanis itthon közel 1.34 millió felhasználója van az MSN-nek – világszerte közel 465 millió egyéni felhasználót vonz a híres azonnali üzenetküldő program -, míg közel 900 ezren használják nap, mint nap az MSN Hotmail levelezőrendszert, melyen havonta kb. 1.5 milliárd üzenetet küldenek el.
Arend Hendriks és Vityi Péter is úgy látja, hogy ezen adatok ismeretében megérett a magyar piac a Windows Live bevezetésére, így nem meglepő, hogy a csapat elég komoly célokat tűzött ki maga elé. A redmondi alakulat fő célja, hogy három éven belül vezető online szolgáltatóvá váljon, továbbá a piaci szereplők legjobb nyolca közé is szeretnék magukat beverekedni. Hogy ez valóban megvalósul-e, arra egyelőre elég nehéz válaszolni, de az biztos, hogy az online reklámozásban forgó pénzek évről-évre csak nőnek, így érthető, hogy a Microsoft szeretne ebből a szegmensből egy jó nagy szeletet kiszelni magának.
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…