21 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Elég rosszra sikerült konzolos akciójáték, melyben 50 Cent-et irányítva kell helyt állnunk a gettóban.Tavaly november vége felé megjelent a 50 Cent: Bulletproof
nevű játék. A rapper elmondása szerint ez a játék az ő fantasy mása. A New
York-i alvilágba csöppenhetünk bele, hogy megoldjunk egy szövevényes nemzetközi
konspirációt, miközben a maffia családok és jó pár bérgyilkos nehezíti meg a
dolgunkat. A játékban a beszédet 50 Cent mondja alá.

Valami érthetetlen módon amilyen gyenge a játék maga annyira
kelendő is, most már platina játék ami azt jelenti, hogy átlépte az egymillió
eladott példányszámot világszerte. Lehet hogy bejön kedvenc rapperünk számítása?
Ő ugyanis azt nyilatkozta(szerényen): „hogy az egész játékvilágot szeretném
felforgatni, mint ahogy azt a zeneiparral is tettem”. Hát rajta az önbizalom és
a hírnév megvan hozzá.

Legfrissebb bejegyzések

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28