Kategóriák: Hírek

Mikor jelenik meg a PS3?

21 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Forbes elemzői utánanéztek, a jelenleg elérhető információk és a piaci tendenciák alapján mikorra számíthatunk a következő generációs konzol megjelenésére.Eddig sem sok kézzelfogható dolog állt a sajtó rendelkezésére a PS3-ról, és ez
sajnos az eddigi kiállításokon sem volt másképp – eldugott gépek, rolling demók és
titkolózás.

Az elemzők jelenleg annál a verziónál tartanak, mely szerint 2006 második fele
lesz a PS3 éve, hiszen több játékot is már bejelentettek rá, valamint abból lehet még erre
következtetni, mert múlt évben a japán piacra már bejelentettek egy tavaszi megjelenést. Ha ennél
később jelenik meg a konzol (a többi országban kicsit csúsztatva, az év második felében lennének
elérhetők az új példányok, és ugye, számítani kell arra is, hogy az új Xbox-hoz hasonlóan ezt sem
egyszerre kell bevezetni a piacra, mert akkor hamar hiány állhat elő az elkészített darabokból), az
azt jelentené, hogy a karácsonyi szezonban több szoftverfejlesztő is, valamint a Sony is hoppon
maradhat, ráadásul hátrányt halmozhat föl a cég a Microsoft új konzoljával szemben.

A
pesszimistább elemzők szerint azonban az új, Cell-névre hallgató chip készítésének nehézségei miatt
könnyen előfordulhat, hogy a gyártási-előállítási ütemhez kell igazítani a konzol megjelenését, ami
azt is eredményezheti, hogy 2006 nyarán Japánban, novemberében Amerikában, míg Európában csak 2007
márciusában lesz elérhető a konzol.

A másik probléma, hogy egyelőre elég kevés játékcímet
jelentettek be a PS3-ra, ami szintén dilemmát okozhat majd karácsonykor a játékosoknak, amikor előfordulhat, hogy
a vásárlók inkább az akkor már óriási játékválasztékkal bíró Xbox 360-at részesítik
előnyben.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28