Kategóriák: DS

Újabb őrült játék érkezik Nintendo DS-re

21 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A SEGA bejelentette, hogy a a Feel the Magic (Project Rub) után most a The Rub Rabbits! érkezik DS-re, hogy őrületbe kergesse a felhasználókat (és közönségüket).A fura nevű nyuszik (rub=dörzsöl, dörgöl) visszatérnek DS-re, és az
előző részhez hasonlóan egy olyan játékban fognak szerepelni, amelyet
az érintőképernyő, illetve a hangfelismerő szoftveren keresztül
hangunkkal lehet vezérelni. A benne szereplő karakterek ugyanis ezen
közvetítők segítségével fognak reagálni cselekedeteinkre.

A történet nem valami túlkomplikált, hiszen „csupán” egy lány
megszerzéséről van szó, ám ennek módozata már jóval mókásabb, hiszen a
fent említett úton kell a minijátékokban a karakterünket irányítanunk.

A most bejelentett folytatásról sokkal többet nem tudunk, csak annyit,
hogy négy új módot pakoltak bele, hogy lesznek finom többjátékos
lehetőségek (maximum 4 játékos wireless kapcsolaton keresztül), és hogy
35 fejezetes lesz a Story Mode. Képeket eddig még nem kaptunk, a
megjelenést pedig jövő februárra időzítették.

Ha valaki nem ismerné az előző részt, klikk ide!

Megosztás
Közzétette:
Chilly

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28