Kategóriák: Filmhírek

Így nézheted meg magyarul a Wonder Woman 1984-et

5 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Wonder Woman 1984-ben ismét a világ sorsa forog kockán, és Wonder Woman az egyetlen, aki megmentheti. A Wonder Woman-sztori új fejezetében Diane Prince csendesen, a halandók közt elvegyülve éli életét a vibráló, csillogással teli 1980-as években, amikor az emberek mindent meg akarnak szerezni maguknak, és ez túlzásokba hajszolja őket. Bár Diane az összes szuperhősképességével rendelkezik, visszavonultan él, ősi maradványokat kutat és csakis inkognitóban hajt végre szuperhőstetteket. Ám most kénytelen lesz kilépni a reflektorfénybe, és minden bölcsességét, erejét és bátorságát be kell vetnie ahhoz, hogy megmentse az emberiséget attól a világtól, amelyet saját maga hozott létre.

Bár lassan már a csapból is az folyik, hogy hazánkban az HBO Go kínálatában elérhetővé vált a Wonder Woman 1984, gondoltuk, szólunk, hátha valaki lemaradt erről az infóról. A mozikból végül a járvány miatt kiszorult filmet kizárólag itt nézhetitek meg magyar szinkronnal.

A hagyományos tévépremierre még várni kell egy kicsit, egyelőre hivatalos dátuma nincs.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24