Filmek

Heti filmajánló – Szörnyek és szerelmek

8 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer három szomszédos királyság…Longtrellis Királynője (Salma Hayek)
mindennél jobban vágyik egy gyermekre, semmilyen áldozattól nem riad vissza ennek érdekében – amikor
pedig mágusok tanácsát követve, sötét körülmények között kap egyet, teljesen kisajátítja. Mindeközben
Highhills nem túl éles elméjű királya (Toby Jones) kizárólag azzal van elfoglalva, hogy házi kedvencként
egy méteresre hízott bolhát nevelget, s megfeledkezik felnőtt lánya boldogságáról, akit egy balul elsült
lovagi torna után egy erőszakos ogréhoz kénytelen feleségül adni. Végül Strongcliff királyság élveteg és
nőcsábász ura (Vincent Cassel) csodás énekhangja alapján beleszeret egy öregasszonyba – az idős nő pedig
egyre szörnyűbb játszmákba megy bele, hogy akár varázslat árán, de fenntartsa a fiatalság és kívánatosság
látszatát.

Víziszörnyek és ogrék, királyok és királynék, mágusok és kurtizánok gyűlnek össze a Gomorra és a Reality
című filmjével is Cannes-i Nagydíjat nyert Matteo Garrone sajátos hangulatú fantasy-horrorjában, amelyben
a tündérmesék legsötétebb oldalát ismerhetjük meg olyan látványvilággal és szereplőgárdával, amit
bármelyik hollywoodi produkció is megirigyelhetne. A szürreális fantáziabirodalomban játszódó, bizarr
karakterekkel és drámai fordulatokkal teli cselekmény a 17. századi történetíró, Giambattista Basile
Pentameron című „mesekönyvének” három történetét szövi egybe, amelyek között az emberi gyarlóság és a
bűnös szenvedélyek adják a kapcsolódási pontot. A Cannes-ban Arany Pálmára jelölt, hét David Di
Donatello-díjjal (az „olasz Oscar”) és tíznél is több további fesztiváldíjjal elismert alkotás május 31-től
látható a hazai mozikban, eredeti nyelven, magyar felirattal.

ALKOTÓK
Rendező: Matteo Garrone
Főszereplők: John C. Reilly, Salma Hayek, Vincent Cassel, Toby Jones, Shirley Henderson
Forgatókönyvíró: Giambattista Basile nyomán Matteo Garrone, Edoardo Albinati, Ugo Chiti, Massimo
Gaudioso
Zeneszerző: Alexandre Desplat
Operatőr: Peter Suschitzky
Vágó: Marco Spoletini
Producer: Matteo Garrone, Anne Labadie, Jean Labadie, Jeremy Thomas

színes, olasz-francia-angol fantasy, 135 perc,
2016 (16)
Bemutató: 2018. május 31.
Forgalmazza a Pannonia Entertainment
Korhatár: 16 éven felülieknek

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29