Filmhírek

Heti filmajánló: Gringo

9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A sötét humor, az akció és a dráma tökéletes keveréke alkotja azt a koktélt, amit Gringónak hívunk! Főhősünket elküldi a főnöke Mexikóba, hogy az újonnan feltalált marihuánás tablettát bemutassa, ahol az üzletember Harold Soyinka (David Oyelowo) egy kellemetlen helyzetben találja magát, amikor is kiderül, hogy főnöke átverte az ottani kartellt, és ez rajta csattan. Haroldnak innentől át kell alakulnia a szerény törvénytisztelő polgárból egy üldözött bűnözővé, aki kőkeményen küzd az életéért ebben a rettenetesen veszélyes helyzetben.

Az ausztrál származású Nash Edgerton először színészként és dublőrként szerzett magának hírnevet Hollywoodban, több mint 100 filmben, beleértve a Mátrixot és a Star Wars második részét. Két forgatás között rövidebb filmekkel foglalkozott, mint például a díjnyertes Pók (Spider) című alkotásával, ami végül a nagyobb filmek megírásához vezetett.

Elmondása szerint amikor először látta a film ötletét, érezte, hogy ebbe az alkotásba rendesen bele tudja mélyeszteni a fogait, tetszett neki a történet, ám úgy gondolta, hogy elég abszurd, de egy kis változtatással van benne potenciál. A filmjeit főként úgy rendezi meg, hogy abban mindig magas fokú akció és a karakterek által bemutatott komédia legyen, emellett pedig mindig igyekszik hangot adni a karmának.

Március 22-től látható a mozikban!

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28