Kategóriák: CikkekPC tesztek

Frog Legs – Betekintő

A Frog Legs egy rövid, humoros játék, amely a modern és régi stílusú játékokat ötvözi. Főszerepben négy békánk, akik egy frogger szekció során rábeszélik egyik barátjukat, hogy biztonságos átkelni az úttesten. Ezt a barátot elüti az autó és meghal. Ebből indul ki a játék sztorija miután beszippantja őket a harmadik dimenzióba egy kapu. Az eset után eltelik néhány év, és itt vesszük át az irányítást a karakterünk felett, aki immár családos ember.

A legelső 3D szegmensünk egy horror házas jellegű „puzzle” szekció, ahol különféle dolgokat kell keresgélnünk a házunkban, ahol furcsa hangok és lightos jumpscare található. Tipikus zseblámpás-keresgélős játékmenet jellemzi ezt a szekciót és annak ellenére, hogy nem túl ijesztő a játék, mégis sikerült egy egész jó sejtelmes atmoszférát létrehoznia a hangok és a fényhatások által. A nagyi titkaira is fény derül majd, mire bejárjuk a kísérteties házat!

Végül egy tömlöcben ébredünk, ahol szabadulószoba jelleggel ki kell jutnunk különböző feladatok megoldása során. Sajnos a játék kiadásakor volt egy bug, ami ennél a szekciónál konkrétan softlockolta a továbbhaladást, de szerencsére ezt azóta már kijavították. Itt is nagyon könnyed puzzle feladványokat kell csinálnunk, de az angol tudás ajánlott hozzá, ugyanis rejtvényként van megírva a megoldandó feladvány és olyan nyelvi utalásokat használ, amelyek igényelnek némi háttérismeretet.

Összességében elmondható hogy egy ténylegesen nagyon rövidke (50-60 perces) játékról beszélhetünk, de mivel folyamatosan a játékstílusok között ugrálunk, így nem tűnik annyira rövidnek.  Mindig mutat valami újat a következő szekció, amire ténylegesen nem számítottunk volna. Vannak a pályákon elrejtve arany színű legyek is, amelyeket a nyelvünkkel megfogva és összegyűjtve őket egy achievementet unlokcolhatunk, ami szintén növeli a játék idejét. Pár eurós áron egy könnyed délutáni szórakozásnak nyugodtan tudom ajánlani, és ha még pluszban szereted a békákat is, akkor mindenképp.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28