Hírek

Final Fantasy XV – Új patch és Gladiolus DLC

9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Final Fantasy XV egy remek játék volt, s bár a történet nem ütött akkorát, mint néhány korábbi rész esetében, a négy jóbarát kalandja kellemes nyomokat hagyott a játékosok többségében, ráadásul a temérdek tartalom bőven adott lehetőséget a szórakozásra, nem beszélve a folyamatosan érkező új lehetőségekre.

A tegnap kiadott új patch számos apróságot javít, valamint bekerül a Chapter 13, Verse 2 – névre keresztelt fejezet, mely a sokak által kritizált szakaszt hivatott átformálni. Bevallom őszintén jó látni, hogy a fejlesztők mennyire adnak a játékosok véleményére, bár bevallom, azon túl, hogy irreálisan hosszúnak éreztem az adott részt, nekem különösebb bajom nem volt vele. (Akkor semmiképp, hogy nekiugorjak a fejlesztőknek, hogy cseréljék ki.) Mindenesetre az új változatot választva Gladio is csatlakozik hozzánk és korábban nem látott részeire is eljuthatunk az adott pályának.

Az új patch ráadásul a ma érkező új DLC-re is felkészül. Alant a frissítés részleteiről egy kedvcsináló trailer.

Legfrissebb bejegyzések

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23

Atomic Heart – DLC#4 Teaser Trailer

Az Atomic Heart történetét lezáró, negyedik DLC idén tavasszal érkezik, a fejlesztők pedig egy apró…

2026-01-22