Mikor 2017-ben megjelent a Cuphead nevezetű játék, minden kétséget kizáróan osztatlan sikert aratott mind a kritikusok, mint a játékosok körében. A régi Disney meséket megszégyenítő grafikával ellátott kvázi Boss runokra épülő játék első körben mindenkit levett a lábáról, jobban megnézve viszont rettentő nagy kihívás rejlett benne, ameddig az adott ellenfél mozgástartományát feltérképeztük. Egy szóval a Cuphead zsánert teremtett, olyan szinten, hogy tudomásom szerint az elmúlt hat esztendőben még csak hasonló alkotás sem készült, de annyi biztos, hogyha mégis, az maximum középszerűre sikeredett és elveszett valahol a gaming piac kegyetlen medrében. Éppen ezért voltam rendkívül kíváncsi mai alanyunkra, ami nem túl kreatívan az Enchanted Portals címet viseli.

Ami elsőként szembetűnik, hogy a játék sokkal inkább hasonlít külsőre a Gravity Falls-ra, ami egyáltalán nem probléma, kis újdonság a már jól ismert formulában. Azonban innentől kezdve sajnos mindenben alul marad az „eredeti” játékhoz képest. A hangok, a zenék sajnos a kanyarban sincsenek ahhoz képest amit hat évvel ezelőtt a Cuphead nyújtott nekünk, akárcsak ott, ebben a játékban sincsenek szinkronhangjai a karaktereknek, úgyszintén szövegbuborékokkal, feliratokkal mesélik el a történetet, ami úgy látszik a műfaj sajátos védjegyévé fog válni. Játékmenetet tekintve sokkal több pályát kapunk ahol balról-jobbra szaladva kell a különböző féle-fajta ellenfeleket likvidálnunk, ezt követően pedig a pályák végén találkozunk az adott map főellenfelével, akinek legyőzése tovább lendít minket a sztori egy következő pontjára. 

Az első érzésem, mikor elindítottam a játékot, nagyjából 10 perc után az volt, hogy ez egy Cuphead a fiatalabb korosztálynak. Valahogy sokkal gyermetegebbnek érződött az egész játék kialakítása, illetve az elején jóval könnyebb is volt. Aztán ahogy haladtam előrébb, egyre többször éreztem azt, hogy ezt már láttam valahol, csak jobb kivitelben. Ami egy szimpatikus megoldás volt, hogy a játék legelején kapunk három különböző fegyvert, amiket szintén egy az egyben a Cupheadből emeltek át, annyi különbséggel, hogy a színeket felcserélték, így mindenki megtalálhatta a számára legkényelmesebb, legizgalmasabb megoldást. Aztán nem sokkal később rájöttem, hogy erre egy komplett mechanika is rálett építve, ami ötletnek kiváló, de játék közben sokszor szimplán csak idegesítőnek éreztem.

Ez annyiból áll, hogy néhány ránk rontó ellenfélnél kék, piros vagy zöld háttér jelenik meg, ami annyit jelöl, hogy csak az adott színű fegyverrel lehet végezni vele. Vérfrissítés gyanánt az ötlet kiváló, csak sajnos nem igazán sikerült a gyakorlatba beiktatni, mivel frusztrálóan nehézzé teszi a játékot, és itt nem a nehézségen van a hangsúly, hanem, hogy egyszerűen zavaró, mikor épp egy tűzharc kellős közepén tartunk, megjelenik egy ilyen lény, és még mielőtt legyőzhetnénk, jön egy teljesen más színű belőle.

Félre ne értsetek, az Enchated Portals egyáltalán nem egy rossz játék, csak azt a hatalmas elvárást nem képes megugrani, amit anno a Cupheadben szerettünk. Azok a játékosok akik annyit játszottak az alapjátékkal, hogy Cuphead és Mugman jelenik meg álmukban, valamint a kiegészítő is már a fülükön jön ki, nekik remek időtöltés lehet az Enchanted Portals, addig mindenképp amíg nem kapunk bármi hírt, hogy érkezik a Cuphead 2. Akiket pedig pont a 2017-es játék nehézsége riasztott el, nekik is mindenképp érdemes tenni vele egy próbát, mert ez a játék másképpen nehéz, hátha nekik az Enchated Portals lesz a befutó. Arról nem is beszélve, hogy 20 euro-s árcédulájával, még mindig jóval alálő nem, hogy a tripla A játékoknak, de számos indie projektnek is.

Legfrissebb bejegyzések

Vampire Therapist – betekintő

Vampire Therapist, mert a halhatatlan vérszívóknak is oda kell figyelniük a mentális egészségre.

2024-05-09

A kaszkadőr – Filmkritika

Az utóbbi idők egyik legjobb, kifejezetten mozivászonra készített akció-vígjátéka megy a mozikban, vétek lenne kihagyni…

2024-05-09

Kill It with Fire 2 – Játékteszt

Arachnofóbok bosszúhadjárata

2024-05-09

The Planet Crafter – játékteszt

A The Planet Crafter egy terraformálós csavarral az túlélő sandboxból egy bolygóformáló élményt alkot!

2024-05-08

Children of the Sun – Játékteszt

Stílusos puzzle játék egy mesterlövész lánnyal.

2024-05-07

Sker Ritual – játékteszt

Túlélő lövölde, mely a Call of Duty zombis módjából és a Killing Floor játékokból merít…

2024-05-06