3 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Calico egy életszimulációs játék, ahol a karakterünket a saját kedvünkre formálhatjuk, ruhákat, frizurákat vásárolhatunk neki, és belenézhetünk az újonnan megismert aprócska város mindennapjaiba. A történet szerint főhősünk a nagynénjétől örökölte meg a városka híres cicakávézóját (persze nem kell rosszra gondolni, a nagynéni csak úgy döntött, hogy inkább a világ körül utazgatna, és nem ér rá a városiban esedékes teendőire), és azt kell vezetnie. A kávézót be kell rendezni, recepteket tanulni, különböző süteményeket sütni a vendégeknek, és persze az állatokkal foglalkozni. Bár a játék címe, és a képanyagok is azt sugallják, hogy itt csak cicákról lesz szó, ez közel sem igaz. A városban, és a körülötte lévő erdőben bolyongó mindenféle állatot a (játék elején megismert) különleges képességeink segítségével rá lehet venni arra, hogy engedjék azt, hogy megsimogassuk őket, kövessenek minket, vagy akár menjenek el a kávézónkba és onnantól kezdve lakjanak nálunk. Ezen kívül varázslattal az állatok méretét is változtathatjuk, így a fejünk tetején ülhetnek vagy lovagolhatunk rajtuk. A játékkal töltött pár órám alatt én nem  szorítkoztam feltétlenül a cicákra – abból csak kettőt szereztem – hanem több varjút, kutyát és vöröspandát is beköltöztettem a kávézómba, és a közvetlenül felette, az emeleten lévő lakásomba.

A játék tipikusan az úgynevezett „cozy game” kategóriába esik. A karakterek az Animal Crossingból már jól megismert hangokon kommunikálnak egymással, mindvégig kellemes zenék szólnak a háttérben, és semmi más dolgunk nincs, mint különböző ruhákat, bútorokat begyűjteni, és persze újabb állatokat találni. A játék elején a városka lakói adnak pár küldetést és fejtörőt, amiket meg kell oldanunk – többek  között elveszett állatokat kell megtalálnunk, és hazavinni őket a gazdájukhoz. Ezek viszont nem tesznek ki többet 3-4 órányi játéknál.

A küldetések teljesítése után nem marad más teendőnk, mint a kávézót és a karakterünket szépíteni, új bútorokat, ruhákat, kiegészítőket vásárolni, és persze új recepteket szerezni és tanulni, amiért egyre több és több vendég tér be hozzánk.

A játék grafikája egyszerű, de tökéletesen megfelel ennek a stílusnak. Nyugalmat árasztó pasztellszínek dominálnak, ami tökéletes összhangban van a zenével. Ha valaki szereti a nyugodt, életszimulációs játékokat (és az állatokat!), mindenképpen nézzen rá a Calicóra. Pár órányi kikapcsolódásra mindenképpen tökéletes.

Megosztás
Közzétette:
Szántai Zita

Legfrissebb bejegyzések

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28