A játékosok csatlakozhatnak az 5 különböző egység egyikéhez (szovjetek, amerikaiak és britek). Mindegyik egység három azonos típusú, közepes szintű járműből áll, és tartalmaz egy sor csataerősítést, például légicsapást, tüzérségi csapást, speciális lőszereket és egyebeket az ellenség hatékonyabb leküzdésére. Miután a játékos kiválasztotta az egységet, négy másik parancsnokkal kerül egy csapatba, hogy felvegyék a harcot a gépi ellenfelekkel.
Minden harcnak 5 egymást követő célja, illetve harci küldetése van, amelyek során a játékosoknak különféle harci taktikákat kell alkalmazniuk, a speciális zónák elfoglalásától és megvédésétől az ellenfeleken való felülkerekedésig, és végül az ellenséges parancsnokok legyőzéséig.
A csaták négy, kifejezetten az Út Berlinbe játékmódhoz tervezett pályán zajlanak, köztük a vadonatúj Berlin térképen. Ezek közül három már az indulás napjától elérhető, a Berlin térkép azonban csak május 8-án, késő estétől, egy időben azzal, amikor a tűzszünet hivatalossá vált ezelőtt 75 évvel.
Ahogy a játékosok eredményeket érnek el a játékmódban, különféle jutalmakra tehetnek szert, köztük matricákra, jutalomfelszerelésekre és egy különleges medálra. Azok, akik bizonyítanak ebben a játékmódban, jutalmul a nagydíjban részesülhetnek: elnyerhetik a megnövelt páncélzattal felszerelt ISZ-2 tankot.
Mind álmodoztunk gyerekként egy saját királyságról. A Fabledom megadja nekünk ezt a királyságot, azzal a…
A Dűne: Második rész követi Paul Atreides mitikus utazását, ahogyan összefog Chanival és a fremenekkel,…
A World of Tanks-játékosok, figyelem! A Girls und Panzer című anime-franchise visszatér a World of…
Jumpscare-ek és szörnyek nélküli horrorjáték, zseniális atmoszférával: ez a POOLS.
Vampire Therapist, mert a halhatatlan vérszívóknak is oda kell figyelniük a mentális egészségre.