A láthatatlanok – Filmkritika

Mielőtt belevágnék a mai film értékelésébe, egy nagyon jó kezdeményezésre szeretném felhívni a figyelmet. A jelenlegi helyzetre való tekintettel a magyar művészmozik úgy döntöttek, hogy közös erővel létrehozzák a „Távmozit„, ami annyit takar, hogy kedvezményes áron (990 forintért) jegyet válthatunk a Művész, Puskin, Toldi, Tabán és Kino Filmszínházak előadásaira, ezzel támogatva a mozi fenntarthatóságát és az ott dolgozók megélhetését, mivel mikor belépünk a jeggyel, egy valódi jegyszedő köszönt minket. Fontos tudni, hogy a jegyeket eszközönként és nem feltétlen személyenként tudjuk megvásárolni jelen esetben, ez azt jelenti, hogy 990 Ft-ért akár az egész család élvezhet egy-egy filmet, de természetesen mindenki válthat magának saját belépőt is, ezzel nagyobb mértékben támogatva a kezdeményezést.

https://film.artmozi.hu

A tegnapi nap folyamán elsőként volt lehetőségünk kipróbálni a Távmozit, ahol A láthatatlanok című francia vígjáték-drámát láthattuk. Be kell vallanom, hogy most először ültem be úgy filmre, hogy nem néztem utána, miről szól, de ezekben a nehéz időkben, minden lehetőségnek örül az ember. Mindössze annyit tudtam, hogy mikor kijött Franciaországban (2018-ban, nálunk csak 2 évvel később mutatták be), az év egyik meglepetésfilmjének számított, és rengeteg szakmai elismerést bezsebelt. Kíváncsian vártam a vetítést, egyrészt, mivel most először otthonról élvezhettem a moziban vetített filmet a laptop elől, másrészt pedig, ha úgy ülsz be egy produkcióra, hogy fogalmad sincs a történetről, elvárások nélkül, akkor maximum kellemesen lehet csalódni. Nos, pont így történt, A láthatatlanok az egyik legjobb film, amit az elmúlt fél évben láttam.

Miről is szól a film?! Egy igen aktuális problémát feszeget, egy női hajléktalanszálló mindennapjait, működését mutatja be, hogy egy hiba hova sodorhatja az embert, hogy milyen nehéz visszakerülni a társadalomba, ha egyszer az kitaszított minket, ha kikerültünk onnan. A komoly téma ellenére a film nem egy komor, szürke hangvételű alkotás, számos poén, vicces utalás fellelhető benne, sőt néha kifejezetten nagy horderejű témákat sem vesz komolyan, de ez kifejezetten jól áll neki.

A láthatatlanokban egy csapat (számomra) ismeretlen színész alkot valami olyat, amit Hollywood nagyjai is megirigyelhetnének, és itt nem feltétlen teljes mértékben a színészi játékra gondolok, hanem sokkal inkább a kémiára, ami működik a karakterek között. Ha már itt tartunk, a karakterek zseniálisan lettek megírva, a filmnek nincs egy konkrét szereplője, csapatban mozognak, és mindenki kiveszi a saját részét a produkcióból, ráadásul mindezt olyan szerethető módon, hogy azt nehéz lenne szavakba önteni.

Viszont, tekintve, hogy filmről van szó, jó néhány helyen eltér a valóságtól, a szereplők sokkal könnyebben tudnak nyitni a pozitív végkifejlet felé, mint a valóéletben, ami nem feltétlen rossz, de ahogy indított a film, szívesen megnéztem volna egy már-már dokumentumfilmszerű alkotást, ami tényleg reprodukálja az utca emberének mindennapjait. Ezenkívül egy negatívumot tudnék felhozni „A láthatatlanok” kapcsán, és az nem más, mint a film vége. Ott teljesen a néző fantáziájára bízzák, hogy mi fog történni a későbbiekben, azonban épp ezért, néhány kérdés nyitva marad, amire én személy szerint szívesen választ kaptam volna, néztem volna még 10-15 percet az alkotásból, hogy már-már szájbarágósan kimondja, hogy igen, ez lett vele vagy vele. Egyébként próbálták pozitív hangvételűre venni a finálét a készítők, azonban egy kis csavarral ez kifejezetten negatívan is hathat, de ezt leszámítva, teljesen elégedetten távoztam a moziter… akarom mondani a stream végén.