GAMESCom – Kipróbálható lesz a Rage
A Rage első publikus megmérettetésére Texas-ban, a QuakeConon kerül sor, de az utána következő, augusztus 19-22-e között tartott GAMESComon is kiállítja az EA a játékot.
További részletekA Rage első publikus megmérettetésére Texas-ban, a QuakeConon kerül sor, de az utána következő, augusztus 19-22-e között tartott GAMESComon is kiállítja az EA a játékot.
További részletekHa még nem hallottátok volna, akkor a Guitar Hero 5-ben lehetőségünk lesz előző epizódokból dalokat átimportálni. Az Activison most ennek részleteit ismertette egy sajtólevél keretén belül.
További részletekA Rebellion várva várt Aliens vs. Predator játékában az univerzum mindhárom ismert frakciója játszható lesz, akik közül a Marine már bemutatkozott. A sort a Ragadozó folytatja.
További részletekRalph Fulton, a Codemasters munkatársa állítja, megéri majd várni az év végén polcokra kerülő PC-s Colin McRae: DiRT 2-re, ugyanis az minden idők legszebb versenyjátéka lesz majd.
További részletekA Square Enix elnöke, Yoichi Wada egy interjúban árulta el, hogy heteken belül elárulja csapata a várva várt Final Fantasy XIII megjelenési dátumát, mely a tervek szerint idén télen Japánban, jövő tavasszal pedig nyugaton is napvilágot lát.
További részletek