Cikkek

WRC 7 FIA World Rally Championship – játékteszt

9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Kylotonn Racing Games (avagy KT Racing ahogy a játék elején írva van) előállt a WRC 7-el, ami az eddigi legszebb játék a szériában. Rengeteg javulás látható a 6-hoz képest, de azért még mindig érezni, hogy van lemaradás a műfaj többi játékához, például a Codemasters féle DiRT szériához képest. Lássuk hát mit tartogat a jelenlegi változat.

A hatodik rész több probélmával is küszködött, amit a 7 sikeresen javított. Először is az előd pályái eléggé szélesek, „könnyűek”, arcade szerűek voltak. A mostani részben sokkal nagyobb technikát igénylő pályákat sikerült készíteni, ami folyamatosan próbára teszi a figyelmünket és az ügyességünket. A hegyi pályák nagyon szűkösek, és élvezet a kanyarokban precízen száguldani. Egészen hosszú stagek is vannak, így nem csak rövidke sprint mapok, hanem jókora távokkal rendelkező pályákon is versenyezhetünk. A grafika nagyon szépre sikerült, de még mindig nem mondanám élethűnek a modelleket. Egy-két helyszín kicsit egyhangúra sikerült, de például Mexico kiemelkedően jól designolt lett. A fények és a particle effectek látványosan javultak a korábbi játékokhoz képest, és a képkocka számra sem lehet már panaszunk.

Hangok terén számomra jobbnak tűnnek az autók hangjai, mint például a konkurens DiRT 4-ben lévő kocsiké. Néhány autónál az 1-2. sebességben érdekesen változik a hang a sebesség növekedésével, de tekintve, hogy minél jobb időt akarunk befutni, ez maximum a startnál jelenethet némi furcsaságot. A co-pilot teljesen jól elmagyarázza, hogy mi vár ránk, és ízlésünknek megfelelően beállíthatjuk, hogy pontosan mikor és milyen részletességben szeretnénk ha az információkat közölné velünk.

Ahogy már említettem feljebb a pályák érezhetően beszűkültek, néha csak minimális hely van az autó és az árok között. Tekintve, hogy az irányítást ebben a részben nagymértékben javították, nem hiszem, hogy ez bárkinek, aki egy kicsit is jártasabb már a rally játékokban a negatívumok listájára kerülne fel. A hasonló játékokban gyakran nagyon síknak tűnő utak most igazán göröngyösek lettek. A legkisebb pukli, letört ág, nagyobb kő megdobja az autót és igen csak talpon kell lennünk végre, hogy az úton tartsuk az autónkat. Számomra ez egy hatalmas pozitívum volt a műfaj többi játékához képest.

Játékmódokban nincs hiány. Egyjátékosként kezdetben például egy driving testtel indíthatunk, ami segíthet belőni a vezetési készségeinket. Van karrier mód is a játékba, ami végigvezet minket a WRC szintjein a 2017-es szabályoknak megfelelően. Készíthetünk saját versenyt is. 3 különböző slotban menthetjük az előrehaladásunkat a saját kupákon. Utolsóként játszhatunk gyors meccset, amin kiválaszthatunk egy-egy staget és azon végigsuhanunk. Többjátékos módokban van lehetőségünk online multiplayerre; offline akár 8 főig körökre osztott hot seat versenyre vagy splitscreen 1v1-re. A játékban esport szintű versenyzés is támogatva van. Készíthetünk egy saját badge-t, amit a különböző statisztikák, idők és elért eleredmények mutogatására használhatunk.

A játékban lévő replay rendszer képes azért vicces dolgokat gerenálni. Például az autón belüli anyósüléses kamera néha berajzolja a co-pilot fejét a képbe vagy a helikopteres kameraállás 10-12 másodpercig szolidan a hegyet mutatja aminek a másikoldalán megyünk az autóval. Ezt könnyedén patchelhetik, és a rengeteg újításból ítélve szerintem meg is tesznek majd.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29