A Windrose, egy korai hozzáférésű kalózos open world sandbox játék. Az első héten elért egymillió eladás egyértelműen jelzi, hogy a játékos közösség körében népszerű ez a műfaj.
A Windrose egy meglehetősen tartalmas játék, a korai hozzáférés ellenére is. A játékot három fő részre tudnám osztani, melyek a sandbox bázisépítés, a szigetek felfedezése és persze az elengedhetetlen szabad tengeri kalózkodás. Le kell szögezni, hogy a játék akkor lesz a legszórakoztatóbb, ha legalább 2-3 emberrel közösen látunk neki, egy flottát alkotva.
Vegyük is sorra ezt a három alapjaiban eltérő részt. A sandbox bázisépítés során kisebb-nagyobb táborokat létesíthetünk a meglátogatott szigeteken egy bonfire építésével. Ezek száma limitált, viszont a limitet mi adjuk meg a játékbeállításoknál (vagy épp a szerver host, ha egy üzemelő szerverhez szeretnénk csatlakozni). A bázisunkon a szokásos munkaasztalok, illetve a legénységünk tartózkodik majd, akik küldetéseket adnak, kereskednek a nevünkben és persze segítenek a tárgykészítésben.
A kalandozás már egy kicsit érdekesebb lesz. A random generált szigetek technikailag különböznek egymástól, de a kis számú felfedezésre váró helyszín miatt 3-4 sziget után az ismétlődés erősen észrevehetővé válik, akármilyen alakú vagy méretű is egy sziget. A véletlenszerű generálást általában nagyra értékelem, de itt ritkán váltak emlékezetessé a helyszínek. Ez a vizuális és strukturális egyhangúság a sztorira is rányomja bélyegét. Van egy nagyobb narratíva a Windrose középpontjában, amit a legénységünk tagjain és egyes neves NPC-ken keresztül bont ki a játék, de a környezet egyhangúsága inkább gyengíti, mint építi azt.
A játék harcrendszere is elég vegyes érzéseket kelt. A játék soulslike harcrendszerként hivatkozik rá, és végül is mindent tartalmaz, amit egy soulslike harcrendszertől várna az ember, időzítésalapú parry, blokkolás és persze az elengedhetetlen stamina-rendszer is tiszteletét teszi. Ugyanakkor ennek a neves harcrendszernek egy furcsa, janky verziója. Olyannyira, hogy az alkalmazott taktikánk az volt, hogy mindenhova sátrakat tettünk le, hordozható újraéledési pontokként, majd fejjel rohantunk a falnak amíg nem maradt ellenfél, illetve rendkívül hatásos volt az a taktika, hogy 1-2 ütés után az ellenfélnek hátat fordítva addig menekülünk, amíg vissza nem tölt a stamina sávunk, majd ezt ismételgetjük. Nem épp a letisztul soulslike harcrendszer, ami miatt az emberek annyira szeretik a soulslike játékokat.
A hajózás azonban az, ami kiemeli a játékot, annak ellenére, hogy a szigetek közötti utazás sokszor lomhának és passzívnak érződik a nagy távolságok és az alacsony sebesség miatt. Nem hasonlítanám a Sea of Thieves zseniális hajózásához, inkább az Assassin’s Creed IV: Black Flag hajózására hasonlít, azonban annál talán egy kicsit mélyebb testreszabhatósággal. Olyannyira, hogy a hajóirányítás majdnem teljesen megegyezik vele, illetve a legénységünk mozgása a hajón, valamint az általuk zengett tengerészdalok is a Black Flaget idézik fel az emberben. A legizgalmasabb tengeri pillanatok nem magából a hajózásból eredtek, hanem véletlenszerű összecsapásokból kalózokkal. Ezek sokkalta szórakoztatóbbak voltak, mint a szárazföldi összecsapások.
A Windrose egyelőre Korai hozzáférésben van és bár megvannak az erényei, erősen érződik rajta ennek a hátrányai is. Erős alapokkal rendelkezik, de van még hova fejlődnie. Az összetevők megvannak, a játéknak csupán még egy kis idő kell, hogy igazán kiforrjon.
Tűz és hamu kíséretében robbantja be a Wargaming a World of Tanks: HEAT 2. szezonját!
A nyári szusszanás után visszatérnek a dolgos hétköznapok, ehhez pedig ezúttal is jó pár izgalmas…
„A Low‑Budget Repairs tökéletes választás, ha szeretnéd átélni, milyen érzés okosba, olcsón és jókedvvel felújítani…
Ülj be egy dieselpunk nehéztüzérségi ágyúba, teljesíts a parancsokat és pusztítsd el az ellenfeled! Ez…
Dark Fantasy RPG, ami már jelenlegi állapotában is nagy potenciált mutat.
