A White Day: A Labyrinth Named School egy koreai horrorjáték, amely először 2001-ben jelent meg PC-re, majd később, 2017-ben újraalkották a modern generáció számára, így az újabb PC megjelenés mellett új platformokon, például PS4-en is elérhetővé vált. Nyugaton nem a legismertebb horror játékok közé sorolható, azonban különleges helyet foglal el a koreai játékok világában, köszönhetően az egyedülálló történetének és rémisztő játékmenetének.
A játék központi helyszíne a Yeondu Középiskola, amely első ránézésre egyszerű intézménynek tűnhet, ám a háttérben sötét történet övezi. Az iskola területén eredetileg egy második világháborús kórház állt, amelynek falai között sokan veszítették életüket – köztük katonák és látogatók is. A sok haláleset miatt felborult a helyszín spirituális egyensúlya, amit a helyi néphit szerint egy különleges „geomanta” próbált helyrehozni: öt elemet szimbolizáló amuletteket helyezett el, hogy megnyugtassa az elhunytak lelkét. Az amulettek hatására a szellemeket az iskolában ragadva soha nem érhették el a túlvilágot, és fájdalmuk, valamint haragjuk csak fokozódott.
Ez a történet alapozza meg a játék sötét és baljós hangulatát. Az általunk irányított főhős egy középiskolás fiú, Hui-min Lee, aki szeretné visszaadni osztálytársának, So-Youngnak az elhagyott naplóját, miközben meglepetésként csokoládéval kedveskedne neki a koreai Fehér Napon, mely a koreai kúltúrában egy, a Valentin-naphoz hasonlítható esemény. Az iskola területére belépve azonban hamarosan ráébred, hogy csapdába esett, és nem tud kijutni. Az egyébként csendes épületben baljós jelenségek veszik kezdetüket, és a főhős hamarosan egy őrült gondnok elől menekül, aki diákokra vadászik.
A játék során Hui-min rejtőzködve próbál túlélni, miközben felfedezi az iskola szobáit, és mindent megtesz, hogy elkerülje a baseball ütővel portyázó iskolai gondnok figyelmét. A gondnok az újabb Resident Evil játékokban látott Mr. X és Nemesis egy kicsit butácskább verziójaként pásztázza az iskola folyosóit, miközben reagál a zajokra és a fényekre, így óvatosan kell közlekednünk az épületben, hiszen minden mozdulatunknak meg van az esélye rá, hogy felhívja a figyelmét. Amikor elrejtőzünk egy szobában, és öngyújtónk bevilágítja a szobát, a gondnok valószínűleg rövidesen megjelenik, hogy átkutassa a szobát. Ez a nyomasztó feszültség és a gondnok jelenléte teszi a játékmenetet különlegessé.
A játék hátborzongató atmoszférájához nagyban hozzájárulnak a hangeffektek és a zene. Az iskola üres folyosóin a gondnok lépteinek visszhangja, a padlón csikorgó cipők, és a baseballütő fenyegető hangja folyamatos stresszes hangulatot tart fent, jumpscare-ek használata nélkül is.
A játék ezen felül számos rejtvényt is tartogat, melyek megoldásának folyamata szintén hasonlít a Resident Evil játékokban látottakhoz. A játék, bár kapott egy új köntöst, a régi mechanikáik megmaradtak, ami azt jelenti, hogy a fejtörők megoldásához számos alkalommal elszórt jegyzetekben található információk megkeresése lesz a feladatunk. Ezen felül kulcsokat keresünk, melyekkel további területeket oldunk fel, és a navigálás során odafigyelünk, hogy a gondnok minél messzebb maradjon tőlünk.
A White Day története több befejezést is kapott, melyek a döntéseinktől, valamint a többi diákkal folytatott interakcióinktól függően változnak. Az egyes beszélgetések hatással lehetnek a történet alakulására, így a vártnál nagyobb a játék újrajátszhatósága.
Noha a White Day kiváló atmoszférája és érdekes (bár kicsit régimódi) játékmenete mellett azért kitűnik néhány negatívum is. A rejtvények némelyike olykor logikátlan, mely azt eredményezheti, hogy hosszú percekig elakadhatunk, amíg rá nem jövünk, mit is szeretne tőlünk a játék. A karakterek animációja kicsit merevnek hat, ami némileg ront a vizuális hatáson. Ami viszont rendkívül nagy pozitívuma a játéknak, hogy készült angol szinkron is, mely kimondottan minőségire sikerült.
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…