Kategóriák: CikkekPC tesztek

B-PROJECT RYUSEI*FANTASIA – Játékteszt

2 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az idolok világa mai napig nagy népszerűségnek örvend. Ez a játék is róluk szól. Történetünk szerint egy 14 tagból álló fiúcsapat útját követjük majd végig a kezdeti próbálkozásoktól a hírnévig. Játékmenetet tekintve egy visual novelnek mondható, amelynek szövege teljesen szinkronizált. Nagyon komoly játékelemek nincsenek benne, leginkább apró döntések lesznek amelyek valamilyen módon befolyásolják a történet alakulását. Főként párbeszédekkel és zenés jelenetekkel fogunk találkozni.

A játékban „saját magunkat” fogjuk alakítani és a bemutatkozás során megadott nevünk alapján fognak referálni ránk a szövegben. A szerepünk Artist & Repertoire lesz a csapaton belül, aki lényegében egy ilyen tehetség kereső és művész fejlesztő egyben. A választási lehetőségeink főként ehhez a munkakörhöz fognak kapcsolódni. Ezen felül személyes kapcsolatokat is ápolunk majd a karakterekkel szóval némi szerelmi szál is belemehet a dologba.

Ahhoz, hogy ne legyen túl nyers a rengetek beszédes rész a képi elemek nem csak rendkívül látványosak és színesek, de még animáltak is. Ez némi életet visz az egyes jelenetekbe és egy-egy karakternek még a személyiségét is egy kicsit kiegészíti non-verbális elemekkel. Az egyes helyszínek megpróbálnak 3D térhatást is kelteni, annak ellenére, hogy csak 2D elemeket használ. A játszható elemeken kívül anime-szerű átvezetők is vannak, amelyek egy-egy komolyabb történeti dolgot mutatnak be.

A játék hangzás szempontjából kiemelkedően minőségi élményt nyújt. Mind a karakterek szinkronhangjai, mind a háttérzenék az egyes helyszíneken képes átadni azt a hangulatot, amelyet a szövegkörnyezet szeretne megmutatni. Ezen felül a zenés jelenetek (és kifejezetten az intro zene) önmagában is megérnek egy-egy hallgatást. A beszéd nyelve japán, de a felirat angolul elérhető. Szerintem sokkal jobb is, hogy nem próbálták meg angol hanggal leszinkronizálni pluszban, mert akkor elég furcsa lett volna az énekes jelenetek közti szinkronszínész váltás.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29