Hírek

Viszlát Visceral Games!

9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A mai napot egy igazán szomorú hírrel zárjuk, az EA bezárta a Visceral Gamest akinek többek közt a Dead Spacet is köszönhettük. Ráadásul egy igazán érdekes, story központú Star Wars játékon dolgoztak, ami most más EA stúdióknak lett kiadva és mondhatjuk, hogy lényegében elölről kezdődik a játék fejlesztése.

Az EA alelnöke, Patrick Söderlund nyilatkozott az üggyel kapcsolatban:

A Visceral Games egy történet központú, lineáris Star Wars játékon dolgozott. Fejlesztés közben többször is teszteltünk játékosokkal egyes elemeket, és hallgattuk a visszajelzéseket, valamint figyeltük a piaci igényeket, hogyan változnak. Tisztán láttuk, hogy egy olyan játékot kell alkotnunk amihez szívesen visszatérnek a játékosok, ehhez változtatnunk kell a dizájnon.

Természetesen az alkalmazottainak segítenek, más stúdiókhoz kerülnek majd akik szeretnék. De ez akkor is egy meglehetősen szomorú hír, mert sokan várták a Star Wars játékot, de titkon egy új Dead Space részben is reménykedünk.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29