Kategóriák: CikkekPC tesztek

United Penguin Kingdom – Játékteszt

3 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A United Penguin Kingdom, ahogyan a neve is mutatja egy olyan városépítős játék, amelyben pingvinek számára építünk és fejlesztünk. Egy szimpla jégtáblából egészen egy virágzó nagyvárossá kell fejlesztenünk az állatainknak szánt területet, miközben a ránk támadó állatokat megakadályozzuk. Ezen felül a lakóink igényeit és az infrastruktúra folyamatos fejlesztését is menedzselnünk kell. Természetesen a pingvineknek a hidegre is szükségük van, így nem felejtkezhetünk el a megfelelő hűtő rendszerről sem.

Az építés egy négyzetrácsos rendszerre épül. Nagyon könnyen és egyértelműen elhelyezhetők az épületek és a közöttük létrehozható úthálózatok is egyszerűen átláthatók. Lényegében több nagyobb csoportra osztható a létesítmények funkciója: lakhatás, étel és gyógyászat, infrastruktúra, tudomány, védelem és szórakozás. Az egyes épületek tematikájukat tekintve kicsit a Theme Hospital-t idézik. Mindenféle vicces funkciókat találunk, amelyre totyogó lakosainknak szüksége lesz. Ilyenek például egy mozi a pingvineknek vagy egy edzőterem, ahol bokszzsákokat püfölhetnek.

A városépítésen kívül egy másik nagy feladatunk is lesz, mégpedig megvédeni a lakosainkat és az általuk termelt nyersanyagokat. Amivel már a legelején is találkozunk a játékokkal, azok a fókák lesznek, akik idegesítő hangjukon kívül még lopnak is az élelmiszer készletünkből. Ezen felül gyilkos bálnákkal is számolnunk kell, akik folyamatosan megpróbálják majd megtámadni és lerombolni az épületeinket. A védekezés kezdetben csak jégből készült dárdákkal történik, majd a technológia fejlődésével már akár ágyúkkal is lőhetjük a tolvajokat.

A játék elején még egészen jó ütemben halad a fejlesztés és a technológiai fejlődés, de később egy elég hirtelen ugrás lesz az egyről a kettőre jutni. A pingvinek világában hierarchia van. Az a vezető, akinek a legnagyobb a reputation pontja az adott időszakon belül. Ugyanez a reputation pont határozza meg azt is, hogy az általunk épített település milyen „ranggal” bír. Itt némi finomításra lenne szerintem szükség, ugyanis egy-két rosszabbul sikerült időszak miatt elég könnyen megragadhatunk két tier között. A reputation gyűjtéséhez nem csak kereskedésben és termelésben kell nagyon jónak lennünk, de mérnöki teljesítményünk és pingvinjeink jóléte is hatalmas befolyásoló tényező.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29