A játék a hírhedt Backrooms internetes legendát dolgozza fel, amely egy elhagyatott, végtelennek tűnő épületben játszódik – egy helyen, ahová az ember véletlenül beeshet, de kijutni már korántsem ilyen egyszerű. Az igazi kérdés, hogy túlélhetjük-e?

A The Backrooms 1998 egy kézikamerás nézetű túlélőhorror, amely a klasszikus Slender-féle formulát követi: feladatunk, hogy tárgyakat gyűjtsünk, miközben egy labirintusból próbálunk kijutni, mindezt úgy, hogy elkerüljük az üldözőnket. Azonban a játék egy extra csavart is tartalmaz: nem elég halkan közlekedni és kerülni a törött üvegeket, a mikrofonunk is számít. Ha a játék érzékeli, hogy beszélünk – akár a PC-s mikrofonon, akár a PlayStation kontrollerbe épített mikrofonon keresztül –, a szörny meghallhat minket. Ezért ajánlott teljes csendben játszani, ha nem akarunk kellemetlen helyzetekbe kerülni.

A túlélés érdekében többféle tárgy segíthet minket: a zseblámpa a sötét folyosók bevilágítására szolgál, a festékspray-vel pedig nyilakat fújhatunk a falakra, hogy megjelöljük azokat a szobákat, ahol már jártunk. Elemre is szükségünk lesz a zseblámpához, valamint találhatunk elsősegélyitalokat is. Ha elég szemfülesek vagyunk, a labirintus térképére is rábukkanhatunk – azonban ez nem jelzi a pontos tartózkodási helyünket, így nekünk kell kitalálni, merre járunk az útvesztőben. 

A játék tele van jumpscare-ekkel, ami kezdetben hatásos, de egy idő után kiszámíthatóvá válik. Ez az egyik gyenge pontja is: ha egyszer már átéltünk egy ijesztő jelenetet, könnyen megjósolható, mikor jön a következő. A másik probléma a szörny mesterséges intelligenciája. Bár első alkalommal félelmetes lehet, hamar kiismerhető: ha egy asztal alá vagy szekrénybe bújunk előtte, egyszerűen megáll, nézelődik néhány percig, majd továbbáll. Ugyanez igaz arra is, ha egy szobából figyeljük – ha nem vagyunk közvetlen látóterében, nem jelent veszélyt.

A grafika kettős képet mutat. A VHS-effektusok tökéletesen hozzák az analóg horror nosztalgikus hangulatát, de technikai problémák is akadnak. Például, ha egy lyukon át menekülünk, és közben elfordítjuk a kamerát, a falak eltűnhetnek, lehetővé téve, hogy kilássunk a pályáról.

A The Backrooms 1998 nagyjából 45 perc és 1 óra alatt végigjátszható, ha odafigyelünk és alaposan megjelöljük az útvonalunkat. Bár nem hibátlan, egy érdekes koncepcióval rendelkező horrorélményt nyújt, főleg azok számára, akik szeretik a found footage és a túlélőhorror műfajt.

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30