Kategóriák: CikkekPC tesztek

The Necromancer’s Tale – játékteszt

A The Necromancer’s Tale egy árnyékos, 18. századi itáliába kalauzol minket, ahol a politika, a tiltott mágia és a bosszúvágy fonódik össze egy a tájnál is sötétebb, gótikus történetben. A játék 1733-ban játszódik, a velencei köztársaság és a rejtélyes Ruksthen királyság közötti háború idején. Ez a konfliktus nemcsak katonák vérét ontotta ki, hanem az ősi mágia tiltott kapuit is megnyitotta a hataloméhes emberek számára. Ruksthen seregei egy elveszett varázskönyv segítségével kísérleteztek a nekromancia rítusaival, és bár a könyvet elpusztították, tudásának morzsái túléltek. Ezt a fennmaradt tudást pedig most valaki, aki elég merész (vagy inkább vakmerő), ismét felkutatja. Ez a valaki pedig az általunk készített főszereplő lesz.

A fejlesztők már a kezdeteknél megmutatják, hogy a The Necromancer’s Tale nem egy mindennapi játék. Még a karakterkészítés sem egy mindennapi receptet követ. Egyszerű karakter készítő helyett egy interaktív prológus során formálhatjuk meg a karakterünket. Mi határozzuk meg a karakterünk nevét, nemét, sőt születésének égi jelét is (választási lehetőségeink között olyanokat találunk, mint a vérhold, üstökös vagy vihar). Ezek pedig mind kihatnak a karakter által képviselt kasztra és főbb képességeire. A gyermekkor és a pályaválasztás (katonai, diplomáciai vagy akadémiai út) szintén komoly hatással van a későbbi játékmenetre. Ezek a döntések nem puszta számok, teljes szinkronnal támogatott narráció követi minden döntésünket. Ez egyrészt egy nagyon kellemes meglepetés volt, másrészt így sokkal jobban átélhető, a karakterünk háttértörténete.

Marns városa és környéke tele van titkokkal. Dokumentumok, rejtekhelyek, apró nyomok tárják fel a világ múltját és jelenét. A mellékküldetések majdnem minden esetben lineárisok lesznek és csak egy előre meghatározott sorrendben teljesíthetők. Emiatt az általuk lefestett a történet fókuszált marad, és nem vész el a mellékszál a fő történet nagyívű cselekménye mellett.

A játék magját egy komplex társadalmi rendszer adja, ahol a szavak sokszor nagyobb segítségünkre lesznek, mint a pengénk. A játék helyszínéül szolgáló város, Marns, és annak közvetlen környezete élőnek hat, hála annak, hogy minden lakójának saját céljai, titkai és ambíciói vannak. A párbeszédek sem egyszerű információcserék, a csábítás, a zsarolás, a diplomácia és persze a manipuláció széles eszköztáként állnak rendelkezésünkre a különböző helyzetek és konfliktusok kezelésére.

A kapcsolati és párbeszéd rendszert a bizalom mutató fogja össze, amely egyaránt követi az egyének, a társadalmi osztályok és magának a városnak a megítélését rólunk, a tevékenységeink alapján. Egy rossz szó, egy elhibázott döntés és könnyen kitaszítottá, közellenséggé válhatunk, sőt akár bíróság elé is állíthatnak, radikális esetekben pedig lincselés áldozataivá válhatunk. A döntéseink itt valóban súlyosak lesznek: minden egyes választási lehetőség különböző következményekkel jár, melyek hosszútávon hatással lesznek a játékmenetre és gyakran a moralitás határára kényszerítenek minket.

Az inventory kezelése szándékosan old-school módon lett kivitelezve: a kulcsokat kézzel kell kiválasztanunk, a használni kívánt tárgyakat szintén manuálisan kell a karakterünk kezébe adni, és nincsenek modern gyorsgombok sem, így a felszerelések váltását is manuálisan kell majd intéznünk. Ez lassít ugyan a játékmeneten, de egyben emlékezetessé teszi (még ha nem épp a legjobb módon is). A társadalom figyelme is folyamatosan jelen van, és követ minket: ha bűnt követünk el, a lehetséges szemtanúk látó mezőjét színes sávok jelzik, és még olyan apró figyelmetlenségekért is feldobnak majd minket, mint a nyílt fegyverviselés.

Amikor a szavak nem elegendőek és elkerülhetetlenül harcokba keveredünk a játék egy körökre osztott harcrendszert használ. A harcok során az élő, hús és vér társainkat, valamint az általunk rituálisan feltámasztott élőhalottakat, is nekünk kell majd irányítanunk. Minden egységnek saját képességei és taktikai szerepe van, így a pozícionálás, a varázslatok okos használata és az ellenség gyenge pontjainak kihasználása rendelkeznek majd a legfontosabb statisztikai. Aki nem vágyik bonyolult stratégiára, annak az auto-resolve funkció segít, de a rendszer mélysége kifejezetten azoknak szól, akik szeretik a lassan kibomló taktikai döntéseket.

Grafikailag a The Necromancer’s Tale sajátos kettősséget mutat: kézzel rajzolt karakter portrék gyönyörűek és tökéletesen illenek a gótikus hangulathoz, amit a játék építeni próbál, ezekkel szemben azonban a 3D-s környezetek sokszor elavultnak hatnak. Az animációk helyenként súlytalanok, a színpaletta pedig túl világos, és nem mindig sikerül illeszkednie a sötét hangulathoz.